Engedje meg, hogy röviden bemutassam cégünket.
Az ötlet, hogy magyar munkavállalóknak, akik külföldön szeretnének dolgozni, segítsünk Ausztriában munkát és szállást szerezni, illetve minden szükséges ügyintézni valónál (e-card, bankszámlanyitás, letelepedés) eljárni, teljesen kézenfekvőnek tűnt, mert a családunk 2013 júliusa óta, mióta Ausztriában letelepedtünk, számos embernek segített már hasonló ügyekben. Viszont annyira megnőtt az igény egyrészt osztrák részről a magyar munkavállalók iránt, másrészt magyar részről a stabil munkalehetőségek iránt, hogy elérkezettnek láttuk az időt, hogy komolyabban is foglalkozzunk ezzel a dologgal. Ebben szerződéses partnerünk, egy ausztriai munkaerő közvetítő cég segítségét is élvezzük, ami elsősorban a személyes jó kapcsolatunknak köszönhető, mivel korábban nekünk is ez a cég adott munkát, és a kölcsönös megelégedettség egy magasabb szintű együttműködést eredményezett közöttünk.
Ennek eredményeként lehetőségünk van minimális, de stabil német nyelvtudással különböző, jól prosperáló felső-ausztriai céghez munkavállalókat közvetíteni. Elsősorban fémipari, illetve gépjárműipari betanított munkát tudunk kínálni, de középfokú nyelvtudással lehetőség van elektronikai gyárban való elhelyezkedésre is.
Amennyiben Ön is keresi a külföldi munkavégzés lehetőségét, akkor tudom ajánlani a „
Galéria” menüpontot, ahol csak felszines ízelítőt adunk a lehetőségekből. Ha komolyan gondolja és elhatározta magát, akkor a „
Jelentkezés” oldalon lehetősége van adatainak megküldésére, vagy a „
Kapcsolat” oldalon található elérhetőségünkön keresztül felteheti kérdéseit.
Cégünk nem foglalkozik közvetlenül munkaközvetítéssel vagy munkaerőközvetítéssel. Mi csak segítünk a felmerülő ügyek intézésében, illetve segítjük a kapcsolat tartást az ausztriai partnercégünkkel, a munkaerőközvetítővel.
Fontos megjegyezni, hogy közvetítői munkánkat a munkavállalók felé ingyenesen végezzük, szolgáltatásunk ellenértékét az osztrák partnercégünk fizeti cégünknek, tehát Önnek semmi féle fizetnivalója nincs felénk!